Krisztus Feltámadott!

APOSTOLI HITVALLÁS MAGYARÁZATA (6.)

„harmadnapon feltámadt a halottak közül” –
 „tertia die resurrexit a mortuis”

Krisztus Feltámadott!

Olvasmány: 1Kor 15: 1-20.

„Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.” Jn 11:25-27.

Jézus sokszor tett olyan kijelentéseket, amelyekkel megdöbbentette hallgatóit. Például, amikor önmagát Isten Fiának mondta: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,30), vagy amikor egyszerűen kijelentette: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6). De a sok hatalmas kijelentés közül talán ez a most olvasott mondat a leghatalmasabb, mert ebben lelepleződik isteni valóságának titka. Még kereszthalála és feltámadása előtt mondta ezt Jézus, amikor Mártát vigasztalta testvére, Lázár halála miatt. Mi azonban már húsvét utáni keresztyének vagyunk, akik a megnyílt sírtól visszatekintve halljuk Jézusnak ezt az kijelentését: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Ennek az Igének a megvilágításában szeretnék beszélni ma arról a csodáról, amit a keresztyén egyház 2000 éve így vall Jézusról: „harmadnapon feltámadt a halottak közül”. Ez a mondta az Apostoli Hitvallás közepén áll. Mert a feltámadás az alapja, a középpontja és a csúcsa mindannak, amiről a Biblia bizonyságot tesz, és amit a keresztyén egyház vall. A feltámadás az a sajátosan keresztyén vonás, ami megkülönböztet minket a többi monoteista vallástól, a zsidóságtól, és az iszlámtól is. Hiszen ez által mi azt hirdetjük, hogy Jézus nemcsak egy nagy tanító, vagy nagy próféta volt, hanem, hogy Ő az Isten Fia, aki legyőzte a halált. A hitvallás ebben a rövidke, de annál lényegesebb mondatban három fontos igazságról tesz bizonyságot: mikor, mi és hogyan történt.

1.      Mikor történt? – „Harmadnapon”

Első olvasatra talán nem is tűnik fel, milyen jelentősége van ennek a szónak: „Harmadnapon”. Amikor elmondjuk a Hitvallás, mindnyájuk által jól ismert szövegét, talán oda sem figyelünk erre az apró részletre. Pedig ez a szó sem csak a puszta véletlen folytán, vagy valami felesleges betoldásként került bele a Hitvallás szövegébe. Valójában a Hitvallás azt szeretné itt kifejezni, hogy Jézus kereszthalála és feltámadása, nem a véletlen műve, hanem minden az Isteni terv szerint történt. Maga Jézus háromszor is elmondta a tanítványainak még a húsvéti események előtt, hogy Jeruzsálembe fog menni, ott keresztre feszítik és megölik, és harmadnapon feltámad a halottak közül.  De eszükbe juthatott az is, hogy Jézus az írástudók és farizeusok jelkövetelésére válaszolva azt mondta, hogy nem adatik nekik más jel, csak a Jónás próféta jele, mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz Ő is három nap és három éjjel a föld gyomrában.

Tehát ami az első húsvétkor bekövetkezett, az egy Isten által előre kijelentett, Jézus által előre meghirdetett esemény volt. Ezért teszi hozzá Pál az 1. Korinthusi levelében, amikor Jézus feltámadásáról ír, hogy „… Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon.” (1Kor 15:4). Egy későbbi hitvallás, a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás pedig már így is mondja: „harmadnapon feltámadott az Írások szerint”.

A „Harmadnapon” kifejezésnek van még egy fontos jelentése.  Azt is kifejezi ez a szó, hogy Jézus megjárta a halál és a feltámadás közötti közbülső időt is. Hiszen feltámaszthatta volna Őt az Atya rögtön azután, hogy levették a keresztről és sírja elé hengerítették a követ. De Jézus ezáltal megismerte azt a közbülső időt, amiben bizonyos értelemben már most élünk, illetve amiben majd a halál és a feltámadás között leszünk. Hiszen az Ő feltámadása óta mi keresztyének szintén egy közbülső időben, az Ő első és második eljövetele között élünk. Reménységben, de még nem célba érten. Már megváltva a bűn, a halál, a pokol, az ördög hatalmából és mégis harcolva ezekkel. És ugyanez az átmenetiség lesz ránk igaz majd testi halálunk és feltámadásunk között is, s így ez azt az óriási vigasztalást rejti magában, hogy nem a semmibe hullunk majd alá, amikor távozunk ebből a látható világból, hanem azon az úton indulunk el, amelyen Jézus már előttünk járt! Nem tudjuk pontosan annak minden részletét, hogy mi vár ott ránk, de azt pontosan tudjuk, hogy ki vár ott ránk: az Aki „harmadnapon feltámadt a halottak közül”!

Azt is meg kell említenünk, hogy nyilvánvaló az, hogy péntek estétől vasárnap reggelig nem telt el háromszor 24 óra. Ezen azonban nem szabad fennakadnunk. Nem valami pontatlanságról van itt szó, hanem egyszerűen arról, hogy a zsidók másképp számolták a napokat. Az egyik nap kezdete a másik nap estéjére esett. Jézus pénteken halt meg és még aznap, mielőtt a nap lement volna el is temették, szombaton a holteste a sírban feküdt, és vasárnap hajnalban feltámadt, de ez a vásárnap, már az előző szombat esti naplementével elkezdődött.

2.      Mi történt? – „Feltámadt”

Az ortodox keresztyének húsvétkor így köszöntik egymást: „Krisztus Feltámadt”, amire azt válaszolják: „Valóban feltámadt” (Görögül: Hrisztosz aneszti!  Alithosz aneszti.)  A hangsúly ebben a köszöntésben erre a kis szóra tevődik: „valóban”. Vagyis, Jézus Krisztus feltámadása nem csalás és nem ámítás, nem önmagunk becsapása, és nem látomás vagy hallucináció.

Sokan ezen a ponton felteszik a kérdést, hogy vajon milyen bizonyítékai vannak ennek a hitvallási tételnek? Lehet-e egyáltalán Jézus feltámadását bizonyítani? A konfirmálók olvasókönyvében is van egy ilyen kérdés: „Milyen történeti bizonyságai vannak Krisztus feltámadásának?” S a rövid és világos válaszban három dolog hangzik el: „Az üres sír. A Feltámadott megjelenései. A tanítványok megváltozott élete.”

Mind a négy evangélium beszámol arról, hogy vasárnap reggel a bebalzsamozásra készülő asszonyok Jézus sírját üresen találták. Ezt tapasztalták a sírhoz versenyfutásban igyekvő Péter és János is (Jn 20,2-9). De ezt a tényt Jézus ellenségei sem vonták kétségbe, csak igyekeztek hamis hírverést csapni, ezért azt hazudták, hogy a tanítványai lopták el éjjel. Ám gondoljuk el, hogy a Gecsemáné kertből szétfutott tanítványok meg merték volna-e ezt tenni, mikor Péter még azt is letagadta, hogy ismerte az Urat. Vasárnap este is, amikor megjelent nekik a Feltámadott Jézus, zárt ajtók mögött gyűltek egybe, mert annyira féltek.

Pál itt az 1. Korinthusi levélben felsorolja azokat, aki találkoztak a Feltámadottal. Kr. u. 53-54 táján írja Pál ezt a levelet, kb. 20 évvel Jézus feltámadása után, amikor még sokan éltek azok közül, akiknek megjelent a feltámadott Jézus. Ezek közül az emberek közül senki sem tiltakozott ez ellen, sőt sokan a vértanúhalált is vállalták ezért a meggyőződésükért.

De a legdöntőbb bizonyíték a tanítványok megváltozott élete. Teljesen mások húsvét előtt és húsvét után. Ha Jézus feltámadása kitalált hazugság lett volna, akkor senki sem vállalta volna a börtönt vagy a halált ezért. Akkor a nagycsütörtök éjjelén gyáván tagadó Péterből soha nem lett volna Jézus bátor bizonyságtevője. Akkor a kételkedő és kiábrándult Tamás, sosem tudott volna hinni. Akkor a keresztyéneket üldöző Saulból soha nem lett volna az egyház legnagyobb misszionáriusaként ismert Pált apostol.

De ha megfigyeljük az evangélisták elbeszéléseit Jézus feltámadásáról, akkor azt látjuk, hogy egyikük sem egy eseményben hitt, és nem egy eseményért mentek, ha kellett a halálba, hanem az élő Jézusért! A Feltámadottért! Azt is látnunk kell, hogy itt a Hitvallásban sem egy eseményről teszünk bizonyságot, hanem arról, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, aki „harmadnapon feltámadt a halottak közül”.  Mi nem egy régi történelmi eseményben hiszünk, hanem egy valóságos és élő személyben. Nem a feltámadása magyarázza a személyét, hanem a személye magyarázza a feltámadását. Az Ő feltámadása egy egyszeri, megismételhetetlen csoda. Sem térben, sem időben nem tudunk visszamenni ahhoz a sírhoz, amelyből ő kikelt, s az első tanítványokat sem kérdezhetjük meg a Feltámadottal való találkozásaik részleteiről. De a jó hír az, hogy erre nincs is szükségünk! Mert Jézus ma is él, s vele ma is épp olyan valóságosan lehet találkozni, mint az első húsvétkor, csak nem testben, hanem lélekben.

Pál apostol hozzánk hasonlóan nem tartozott a Jézust fizikai, látható módon is ismerő tizenkettőhöz, és későbbi beszámolója szerint, sosem látta Jézust test szerint. Egyszer azon a bizonyos damaszkuszi országúton, a már feltámadott és mennybe ment Jézus megjelent előtte, nevén szólította, és Pál egy pillanat alatt megtapasztalta, hogy Krisztus „valóban” feltámadott. Hiszen csak az tud megjelenni, beszélni és csak azt lehet üldözni, aki él. És csak az képes egy az írásokat jól ismerő, de a gyűlölettől elvakult embert megváltoztatni, aki teremtő Úr. Azzal az újjáteremtő Krisztussal találkozott ott Saul, akiről ezt írta később: „Aki Krisztusban van új teremtés az” (2Kor 5:16). Pál számára nem volt többé kérdés, hogy valóban feltámadt-e Jézus. Hiszen onnantól kezdve vele együtt élt mindennap, annyira, hogy ezt írja: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20). Számára élő személy volt Krisztus, akivel az élete teljesen egybekapcsolódott, akiben hitt, akinek szolgált, és akiért meghalt.

A keresztyén egyház bizonyságtétele ma is azt hirdeti: Jézus él! Feltámadásának ténye nem a mi elismerésünkön áll, vagy bukik. De az, hogy nekünk lesz e bűnbocsánatunk, új életünk, üdvösségünk, az már igen. Mert a feltámadás, minden bizonyítékon túl, mégis a hit tapasztalata marad. A legfőbb bizonyíték ma is maga a Feltámadott, aki kész velünk is találkozni, ha meghalljuk az ő szavát és engedünk neki.

Ezért a keresztyénség nem halott kultusz, és ne is próbáljuk azzá tenni. A középpontjában nem egy díszes síremlék áll, hanem az élő, dicsőséges Jézus, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

3.      Hogyan történt? – „A halottak közül”

Jézus feltámadása teljesen egyedi esemény a világtörténelemben. Erre mutat rá ez az utolsó félmondat: „a halottak közül”. Akkor, Jézus feltámadásával, a többi halott még nem támadt fel az örök életre. Jézus feltámadása különbözik minden más Bibliában olvasható feltámadás történettől. Hiszen Lázár, és a naini ifjú, és Jairus leánya is feltámadt a halálból, de őket Jézus keltette életre, és ezek az emberek mind ebbe a földi életbe, a mulandóságba, a halálon inneni létformába tértek vissza, és ezek az emberek egyszer újra meghaltak. De Jézus feltámadása nem a mulandó világba való ideiglenes visszatérés, hanem az örökkévalóságba való végleges lét. Olyan megdicsőült testben támadt fel, amiben senki előtte, amely fölött többé nem úr a halál. Személyiségében ugyanaz maradt, aki volt, de megjelenése módját illetően mégis egészen más volt.

De arra is utal a Hitvallásnak ez a mondata: „feltámadt a halottak közül”, hogy egyszer majd azok a halottak is, akik akkor nem keltek életre, fel fognak támadni ugyanolyan valóságosan, mint ahogyan Krisztus feltámadt. Pál azt hangsúlyozza, hogy Jézus feltámadásának mindeddig egyszeri és egyedülálló ténye, egy egészen új eseménysorozat kezdetét jelenti: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje” (1Kor 15:20). Ezt az igazságot szeretné itt a Hitvallás is hangsúlyozni, hogy Krisztus feltámadt a halottak közül esőként, ami azt jelenti, hogy követni fogják őt még mások is. Jézus végérvényesen áttörte a halál kőkemény falát, s hogy ezen a résen át először azokat kelti életre, akik az ő követői, tanítványai voltak, végül pedig mindenki mást is, az utolsó ítéletkor.

Jézus „halottak közül” való feltámadása, nem a mulandó életbe való ideiglenes visszatérés, hanem egy nagy és döntő útnyitó előretörés az öröklétbe. Jézus győzelmet aratott a halál felett.

Jézus kijelentése, amit János evangéliumából olvastuk: „Én vagyok a feltámadás” még többet is elárul erről a titokról. Jézus nem azt mondja, hogy én feltámadtam vagy a jövőben fel fogok támadni a halálból, nem egy történeti tényt ismertet, hanem Önmagát nevezi a feltámadásnak. Ezzel a kijelentésével egyszerre megszünteti a múlt és a jelen közötti távolságot.

Tehát a mi egész keresztyén hitünk az élő Krisztusra összpontosul. Nem egy múltbeli eseményre, nem egy történeti tényre, hanem magára a feltámadott és élő Jézusra. Akinek feltámadásával elindult az a folyamat, aminek mi is, már most a földi életünk során részesei lehetünk. Ezért mondja Kálvin, a Genfi Egyház Kátéjában: „… e feltámadás által mi is feltámadunk már most új, tiszta és szent életre, Isten parancsainak követésére.” Krisztus feltámadása a mennyei világ erőit közvetíti nekünk a földi életünk küzdelmeihez. Az Ő feltámadásának ereje emel ki minket a bűnnek, a halálnak szolgaságából egy tisztább, boldogabb és szabadabb életre! Ezért mondja Jézus: „aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Ha Őbenne hiszünk, ha rá merjük bízni magunkat, akkor egyszerre megragad a feltámadott Jézus és elkezdi formálni, újjáteremteni életünket, akkor Isten országa már most elkezdődik bennünk, a halálból az életre jutunk, akkor lesz örök életünk. Hiszen a földi élet nem az egész élet, az igazi élet ennél sokkal több. Ahogy a jéghegynek is csak egy hetede látszik a víz felett, s a többi része rejtve van a szem elől. A földi élet is az ember életének csak ezt a látható, kis részét jelenti, de aki hisz Jézusban, látja a többit is, a nagyobbat, az örökkévalót. Sőt egybe látja a kettőt. Igazán élni csak az örökkévalóság távlatában lehet.

A feltámadás fényében és erejében élni azt jelenti, hogy elkezdek úgy élni, ahogyan a magam erejéből nem futná. Elkezdek megbocsátani ott, ahol harag és bántás ért. Elkezdek türelmes lenni, amikor mindenki ideges. Megpróbálok világítani, amikor oly nagy a sötétség körülöttem, örömet vinni a szomorúságba, s a mindennapi élet gondjai között is derűs nyugalommal nézni a jövő felé. Ez a feltámadás, ez az élet! A feltámadás titkát nem megérteni kell, nem is lehet, hanem megélni, mert azt lehet. A Feltámadottban való hit által maga Jézus lesz életté az emberben.

Ez a jegyzet Lovas András ás Dr. Szabó István lelkipásztorok igehirdetéseinek felhasználásával készült.