2012. március 1., csütörtök

A Tízparancsolat magyarázata (6. parancsolat)

A Tízparancsolat magyarázata (6. parancsolat)


A gyermek helye a családban
Olvasmány: 1 Sámuel 1, 1-28.
Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És ott imádták az Urat.” 1Sámuel 1, 27-28.

            Ma azt vizsgáljuk meg, hogy hol van a helye a gyermeknek a keresztyén családban.
             A felolvasott igerészben egy hívő ószövetségi családról hallunk. Elkánának és Annának volt egy nagy bánata, nem született közös gyermekük. Mivel istenfélők voltak, Istentől kérték a gyermekáldást. Amikor megszületetett a kis Sámuel, azért adták neki ezt a nevet, hogy még ez is emlékeztesse őket mindig arra, hogy Isten imádságot meghallgató Úr. Amikor pedig felcseperedett a gyermek, odaadták őt Isten szolgálatára.
            Ma az ige alapján egyetlen kérdésre keressük a választ: Mit tanít a Biblia arról, hol van a gyermek helye a családban?
            Először két végletet szeretnék említeni, amelyek nagyon messze vannak a Szentírásban kapott isteni utasítástól, de amelyekkel sajnos ma elég gyakran lehet találkozni.
            1. Az egyik ilyen véglet az, amikor a gyermek teher és felesleg. Csak gondot okoz. Minek is van? Jobb lenne, ha nem lenne. Vagy jobb lenne, ha később jött volna. Sok szülő ezt meg is mondja a gyerekének: téged nem akartunk ám, csak úgy lettél. Korábban jöttél, mint ahogy szerettünk volna. Szerettünk volna még tanulni, dolgozni, gyűjteni, utazni, világot látni, élni.
            Amikor valaki ilyeneket mond, vagy ha nem is mondja ki, de szavak nélkül ezt érezteti gyermekével, az nem más, mint egy rettenetes lélekgyilkosság. Olyan sebeket okoz ezzel, amiket egy életen át hordoznak ezek a gyerekek. Minden alap nélkül rossz lelkiismeretük lesz, mintha ők lennének okai a szüleik boldogtalanságának. Mintha miattuk nem valósulhatott volna meg sok jó dolog. És sok másfajta lelki trauma is születik abból, ha egy gyermek nem érzi magát várva vártnak, elfogadottnak, fontosnak és értékesnek.
            Sose szabad egy szülőnek ilyet tenni. És olyat sem, amikor a szülők nem fogadják el a gyermekük nemét. Mérhetetlen lelki traumát okozhat az is, amikor ilyeneket mondanak: ha már lettél, legalább fiúnak születtél volna. Vagy amikor a kamasz fiúkkal küszködnek, azt mondják: bárcsak egy aranyos kislányt kaptunk volna. Ez is múlhatatlan sebeket okoz a gyermek lelkében.
            Ezek a gyerekek egész gyermekkorukat lelkileg magányosan töltik el. Van, amikor fizikailag is, mert sosem érnek rá a szülők velük játszani, vagy csak kötelességből teszik azt néha úgy, hogy játék közben is örökké az órájukat nézik, mert sietnek valahová. S ha a szülőknek sosincs idejük arra, hogy nyugodtan beszélgessenek, valamit együtt dolgozzanak, együtt megfejtsenek, együtt nevetgéljenek, akkor megint csak azt élik át: fölöslegesek. Jobb lenne, ha nem lennének.
            A lelkileg és fizikailag is magányos gyerekek, keresnek maguknak más társaságot, s a szülő aztán foghatja a fejét, hogy kik közé keveredett, és milyen lejtőn indult el a gyermek. Nem csoda, hogy annyi utcagyerek van ma.
Ez tehát az egyik véglet.
2. A másik véglet, amikor bálványozzák a kicsikét. Többnyire drága játékokból építenek neki egy emelvényt, arra felhelyezik őt, és istenként tisztelik. Körülötte forog minden és mindenki. Ő szabja meg a szülők időbeosztását, programját. Ő szabja meg az étrendet a családban, a családi költségvetést is hozzá igazítják. Csakugyan imádják a drágát.
Azután meg is szokja, egy idő után meg is követeli, s aztán lelki torzó válik belőle. Nemcsak a nagyszülőknek a kísértése ez, hanem némelyik anyukának is, elkezdik már az áldott állapot közepe táján. Egyre kevesebbet törődnek a férjükkel meg magukkal, és csak a várva várt kicsike tölti be a gondolataikat. Vége van mindennek, vége a házaséletnek, vége mindenféle gyengédségnek és figyelmességnek, mert jön a bálványozott kisistenke, akiért mindent fel kell áldozni.
És ha ez állandósul, miután hazajöttek a kórházból, és szintén sokadrangúvá válik minden és mindenki, csak ő a fontos személy, akkor a legbiztosabb úton haladnak a házasságuk meg a gyermekük tönkretétele felé. Ez tehát a másik véglet.
Egy alkalommal az egyik lelkész megkérdezte gyülekezete tagjait, hogy milyen sorrendbe raknák a következő három dolgot a család értékrendjén belül: Házasság, gyermek, Isten? Mi a helyes sorrend?
A legtöbben a gyereket tették az első helyre, utána a legtöbben a házasságot a másodikra, és Isten került a sor végére. A vallásosabbak Istent tették a második helyre és a házasság került a sor végére. Mit tanít nekünk a Szentírás?
Isten igéje egyértelműen és határozottan azt mondja, hogy ennek a háromnak az Istentől rendelt sorrendje, ami nekünk és gyermekeinknek a legjobb, ha első helyen Isten van, a másodikon a házasság és a harmadikon a gyerekek.
Az, hogy a harmadik helyre kerülnek a gyerekek, nem azt jelenti, hogy ők az utolsók, hanem azt, hogy az a legvédettebb hely. Mert ha egy család fölé borul az élő Isten gondviselő szeretete, és ezen belül a szülők mindvégig szeretik egymást, akkor ebben a kettős burokban van leginkább védve a gyermek. Ebben a védettségben fejlődnek harmonikus személyiséggé, egészséges jellemmé. Ebben a biztonságban válhatnak a szó eredeti, bibliai értelmében emberré. Amikor pedig majd kiszabadulnak, és önállóak lesznek, akkor ebből a védettségből kikerülve tudnak helyesen élni a szabadságukkal. Mert ez a biztonság felkészítést is jelent az önállóságra és a szabadságra.
Isten igéje tehát azt mondja, hogy ha jót akarunk a gyerekeinknek, akkor legyen az életünkben az abszolút első helyen mindig az élő Isten, akit egy szívvel, egy szájjal tiszteljünk, mint szülők. Utána következzék a házastársunk, akit minden élethelyzetben a legelsősorban szeretünk, és szintén tisztelünk, segítünk. Így fogjuk tudni helyesen, együtt szeretni a gyermekeinket. Nem majomszeretettel, hanem azzal a szeretettel, ami azt adja nekik mindig, amire éppen szükségük van. De ha a gyermek áll az első helyen, akkor akarva, akaratlanul, de kis istenné tesszük, vagy ha senkinek tekintjük, átnézünk rajta, egy tárgyként kezeljük, akkor is feltétlenül tönkretesszük.
Elkána és Anna életében ez volt a sorrend. Amikor valami gondjuk volt, azt Istennek mondták el. A gyermeket is tőle kérték el. Amikor megkapták, neki köszönték meg. Amikor már nagyobbacska volt, neki ajánlották fel és adták vissza.
Hogyan működik ez a bibliai családmodell? a.) Az istenfélő családokban mindig Isten áll az első helyen. Nem mi tesszük az első helyre, Ő tőlünk függetlenül az első helyen van, a hívő ember felismeri és elismeri Istent, és így viszonyul hozzá. Ezért lesz természetes az istenfélő családokban az, hogy ki az Úr a házban. Az Úr, aki előtt tisztelettel borul le apa és anya. És látva tőlük a gyerekeik a jó modellt, a jó mintát, majd ők is eljutnak oda, hogy szívükből tisztelni fogják Istent.
A keresztyén családban tehát az Úr uralkodik, és nem a zsarnok apa, nem a furfangos anya vagy egy anyacsászárnő nagymama. Valóban az Úr az Isten.
b.)       A második helyen a házastársam van. Nem a szüleim többé, de nem is a gyerekeink, hanem az Úr parancsol mindnyájunknak, és Ő előtte leborulva mi ketten egymást szeretjük a legjobban. Azok a szülők tesznek a legtöbbet a gyerekeikért, akik egymást szeretik A Biblia azt tanítja, hogy a gyermek nem a végső célja és értelme a házasságnak, hanem gyümölcse. Így érthetjük meg azt, hogy ha egy házasságba nem adatik gyermek, pedig szeretnének, annak a házasságnak akkor is van értelme. S akkor is van értelem és célja a házasságnak, ha már a gyermekek felnőttek és kirepültek a családi fészekből. Elkána és Anna házassága szép példa erre. Elkána akkor is látta értelmét a házasságuknak és szerette feleségét Annát, amikor hosszú időn át nem született gyermekük.
c.)       Ha így lesz harmadik helyen a gyermek, akkor soha nem lesz feleslegessé, de nem lesz bálvánnyá sem. Szeretni fogjuk. Szeretni pedig azt jelenti a Biblia nyelvén, hogy megadom a másiknak azt, amire szüksége van. Néha pedig arra van szüksége, hogy kiporoljuk a fenekét. De ez is csak akkor működik jól, ha minden és mindenki a helyén van. Isten is a helyén van, akire ilyenkor is feltekintünk, hogy Uram mit kell most tenni. Nem lehet Istentől kapott bölcsesség nélkül helyesen nevelni, helyesen szeretni gyermekeinket. Ahol a szülők imádják Istent, igazán szeretik egymást, úgy tudják nevelni a gyermeküket, és tudják elengedni, mint Anna és Elkána tette. Ők nem tekintették tulajdonuknak a gyermeket, mint ahogy nem is az. Minden gyermek Isten tulajdona, aki teremtette őket. Ámen.

Ez a jegyzet Lovas András ás Dr. Szabó István lelkipásztorok igehirdetéseinek felhasználásával készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése