2015. május 26., kedd

Babilon bukása (37. lecke)


37. lecke
Babilon bukása
 
·        Megtanulni az aranymondást:
„Megtartja az ÚR mindazokat, akik őt szeretik, de a bűnösöket mind elpusztítja.” (Zsolt 145:20.)
·        Elolvasni a történetet a Bibliából: Dániel könyve 5. fejezetét
 
·        Dániel 5:1-30. – Bélsaccar lakomája
 
1Bélsaccar király nagy lakomát rendezett ezer főrangú emberének, és az ezer emberrel együtt itta a bort.  2A bor hatására megparancsolta Bélsaccar, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadneccar hozott el a jeruzsálemi templomból. 4Itták a bort, és közben dicsőítették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket. 5Egyszerre csak egy emberi kéz ujjai tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben; a király pedig nézte a kezet, ahogyan írt. 6Közben a király arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, dereka elernyedt, és még a térdei is reszkettek.  7A király hangosan kiáltozott, hogy vezessék eléje a varázslókat, a csillagjósokat és a csillagászokat. Azután így szólt a király a babiloni bölcsekhez: Akárki legyen is az az ember, aki elolvassa ezt az írást, és meg tudja nekem magyarázni, az bíborba öltözhet, aranyláncot kap a nyakára, és rang szerint harmadik lesz az országomban.  8Akkor eljöttek a király bölcsei mindnyájan, de nem tudták az írást elolvasni és megmagyarázni a királynak. 9Ezért Bélsaccar király még jobban megrémült, arca elsápadt, és a főrangú emberek is tanácstalanok voltak. 10Az anyakirálynő azonban hallva a királynak és főrangú embereinek a beszédét, bement a mulatozókhoz, és ott így szólt a királyné: 11Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van. Atyád idejében őt úgy ismerték meg, mint akinek világos értelme van, és olyan bölcsessége, amilyen az istenek bölcsessége. Atyád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a csillagászok elöljárójává tette; igen, a te atyád, ó király 13Dánielt tehát a király elé vezették. A király így szólította meg Dánielt: Te vagy a zsidó foglyok közül való Dániel, akit atyám, a király hozott ide Júdából? Ha tehát most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rang szerint harmadik leszel országomban. 17Dániel így válaszolt a királynak: Ajándékaidat tartsd meg, és adományaidat add másnak! De azért az írást elolvasom, és megmagyarázom neked, királyom. 18Ó király! A felséges Isten királyságot, nagyságot, méltóságot és dicsőséget adott atyádnak, Nebukadneccarnak.  19Olyan nagy hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit akart; fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart. 20De amikor szíve fölfuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. 21Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatoknak. A vadszamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek királysága fölött, és ő azt ülteti trónra, akit akar.  22De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. 23A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és minden utad, nem dicsőítetted.  24Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. 25Ez az az írás, amelyet fölíratott: mené mené tekél ú-parszin. 26Ez pedig a szavak magyarázata: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak.  27A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. 28A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.  29Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban.  30Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát.
 
·        Igaz vagy hamis? I / H  
1.      Bélsaccar király a szent edényekből akart bort inni. __
2.      A királynak egy angyal hozott üzenetet Istentől. __
3.      A mágusok nem tudták elolvasni az írást.___
4.      Csak Dániel volt képes megmagyarázni Isten üzenetét. __
5.      Dániel megjövendölte, hogy a király sokáig fog uralkodni. __
6.      Dániel nagy kitüntetésben részesült. ___
·        Karikázd be a helyes választ!
1.      Melyik király idején játszódnak az események?
a.) Saul b.) Dárius c.) Dávid d.) Bélsaccar
2.      Mi jelent meg a falon?
a.) egy kép b.) egy angyal
c.) egy írás d.) egy látomás
3.   Ki tudta megfejteni az írást?
a.) a mágusok b.) a király c.) Dániel d.) a zsidók
4.      Mi volt az üzenet?
a.) meghal b.) sokáig uralkodik c.) fia születik
5.      Mi történt Dániellel?
a.) kivégezték b.) kitüntették c.) börtönbe került
·        Pótold a hiányzó szót!
1.) A bor hatására megparancsolta Bélsaccar, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadneccar hozott el a ........................................... templomból.
2.) Egyszerre csak egy ..............................................................tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben.
3.) A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és ........................................... .
4.) Még azon az éjszakán ............................ Bélsaccart, a káldeusok királyát.
 
·        Szóháló:
1.      …………………...........................
2.      …………………...........................
3.      …………………...........................
4.      …………………...........................
5.      …………………............................
6.      …………………............................
7.      …………………............................
8.      …………………............................
9.      ………………….............................
10. ………………….............................
 
L
A
K
A
L
O
M
A
K
O
L
A
A
K
A
L
A
K
O
M
A
T
E
P
L
A
K
A
R
A
N
Y
N
E
R
E
B
É
L
S
A
C
C
A
R
N
Z
N
E
E
D
É
N
Y
E
K
E
P
S
Á
T
D
É
N
Y
E
K
E
P
E
Á
K
S
É
K
Á
L
D
E
U
S
R
K
E
A
M
Í
R
Á
S
Z
E
S
Z
E
Z
F
E
D
Á
N
I
E
L
E
S
Z
S
A
D
Á
N
C
S
I
L
Y
Á
M
É
R
É
D
E
V
M
É
D
E
K
É
K
A
R
A
M
A
N
Y
E
D
E
K
É