2011. október 19., szerda

"Mennynek és földnek Teremtőjében – „creatorem caeli et terrae”

AZ APOSTOLI HITVALLÁS MAGYARÁZATA - (1.)

 „Hiszek egy Istenben” – „Credo in Deum”
Olvasmány: Zsid 11:1-6.
„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Zsid 11:6.

1.                 Mit jelent a „Hiszek” szó a Hitvallás kezdetén?
A Hitvallás legelső szava tehát ez: „Hiszek”. Ez az a láthatatlan fonal, amire, mint a gyöngyök a selyemszálra, föl vannak fűzve hitvallásunk egymást követő tételei: Hiszek Istenben, az Atyában, hiszek Jézus Krisztusban, hiszek Szentlélekben, hiszek egy egyházat, hiszem a bűnök bocsánatát és az örök életet.
Hiszek egy Istenben.” Ez a kijelentés az, ami mind a mai napig leginkább megosztja az embereket. Ennek oka, hogy az egyik oldalon az Isten létét tagadók racionálisan, észérvekkel, tudományos kísérletek és bizonyítékok segítségével próbálják állításukat igazolni, míg a másik oldalon az Istenben hívők azt mondják, hogy Istent csak hit által lehet megismerni, tehát nem érzékszerveinkkel tapasztalható módon.
Nem véletlenül kezdődik a „Hiszek” szóval a Hitvallás. Isten létéről beszélni hit nélkül lehetetlen és értelmetlen dolog. Az Isten megismerésének, az Istenről való beszédnek a kiindulópontja és alapfeltétele a hit. Ugyanis filozófiai okfejtéssel, ami értelmünkhöz kötött, vagy látással, hallással, szaglással, ízleléssel, ami érzékelő szerveinkhez kötött lehetetlen felfogni azt, aki túl van az érzékelhetőn, az igazolhatón, a bizonyíthatón. A hinni nem akaró emberek számára nem lehetetlen elmagyarázni vagy bebizonyítani Isten létét, szeretetét, hatalmát, mert ezeket is csak hit által lehet megtapasztalni.
A látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés, a tapintás és az egyensúlyérzék nem vezet el minket Istenhez. A hit így tulajdonképpen nem más, mint az ember hetedik érzékszerve, amivel Isten létét képes felfogni. Nincs más módja az Isten megismerésének, csak a hit. Aki komolyan gondolja, hogy Isten létéről meg akar győződni, annak a Biblia tanítása szerint: „… hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11:6). A hit Isten ajándéka, amit Ő azért ad, hogy megismerhessük Őt. A hit ajándéka pedig az Isten Igéjének hirdetéséhez van kötve. „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10:17). Aki igazán komolyan gondolja, hogy Ő hinni akar, és szeretne meggyőződni Isten létéről, annak nem kell mást tennie, mint hallgatnia Isten Igéjének hirdetését, s közben Isten meg fogja őt ajándékozni hittel.
Aki azonban tudományos módszerekkel, vagy filozófiai okoskodásokkal közeledik Istenhez, az mindig zsákutcába jut. Mivel pedig Isten léte vagy nem léte ilyen módon nem bizonyítható, ezért az Ő tagadása vagy elvetése sem lehetséges más módon csak hit által. Vagyis azt kell, hogy mondjuk az ateisták is hívők, csak ők az Isten nemlétében hívők.
Nézzük meg most elsőször azt, hogy miben hisznek az Isten létét tagadók, majd pedig azt, hogy miért és kiben hiszünk mi.
a.)               Mit vallanak az Isten létét tagadók?
Ha egy képzeletbeli riport során megkérdezhetnénk az ateizmus jeles képviselőit, akkor nagyjából a következő válaszokat kapnánk:
A filozófus, Feuerbach ezt mondaná: „Akit istennek szokás nevezni, nem más, mint az ember önmaga kivetítése. Amit az ember bensőleg érzékel, kíván, remél, azt vetíti ki önmagából, fel a transzcendens magasságokba. Amit pedig odafent lát, az csupán saját vágyálmainak a képe, akit aztán istenként imád. Az isteni lényeg nem más, mint az ember lényege, tehát az ember nem egy valóságos, létező Istenhez fordul, hanem a saját óriásira nagyított tükörképéhez”.
A szociológus és ideológus Karl Marx ezt mondaná: „Isten valóban nem létezik. Csupán a hatalmasok, a gazdagok, az elnyomók találták ki, hogy a saját alantas céljaikra használják fel. Az istenhit, a vallás a nép ópiuma, amit a szegények beszívnak, hogy az álmok világába ringassák magukat. Mindaddig, amíg az ember vallásos, vagyis fogyasztja az ópiumot, a mennyországgal vigasztalja magát, ahol majd – úgy reméli – kárpótlást kap mindenért, amit a földön nélkülöznie kellett. Mindaddig, amíg az ember vallásos, és szívja az ópiumot, nem képes védekezni azok ellen, akik folyamatosan kizsákmányolják, A vallás ópium-mámorában a kizsákmányoltak meghosszabbítják rabszolgaságukat, virágokkal díszítik bilincseiket, és képtelenek rá, hogy láncaikat leszaggassák.”
A pszichiáter Sigmund Freud szerint: „Isten többé számomra sem létezik. Zsidó szüleim ugyan meg akartak győzni Isten létezéséről, – s gondolom, te Karl, szintén átélted ezt, – de időközben rájöttem az istenhit jelenségének világos, pszichológiai magyarázatára. Az a bizonyos kiszámíthatatlan, felhőkön trónoló, parancsokat osztogató, tekintélyt követelő Isten, ez az idegen, félelmetes Isten valójában nem más, mint földi szüleink felnagyított, eltorzított képe. Ha valakinek az apja hirtelen haragú, könnyen büntető, lobbanékony természetű volt, az Istent is úgy fogja tekinteni, mint aki villámokat szór az égből. Akit az anyja állandóan dédelgetett, örökké túlféltett, miatta egyfolytában aggódott, az az Istenben is egy kényeztető, babusgató nagypapafigurát lát majd. Isten tehát a gyermekkori élményeink, a szüleinkkel kapcsolatos tapasztalataink produktuma, semmi több. Létezni ugyan nem létezik, mégis uralkodik rajtatok. Ezért igyekeztek elfojtani mindent, elsősorban szexuális vágyaitokat, mert féltek a büntetéstől, amit ez az apa-óriás és anya-óriás isten szabhat ki rátok.”
b.)              Mit vallunk mi, amikor azt mondjuk: „Hiszek”?
A válasz, bár elsőre nehéznek tűnik, tulajdonképpen mégis nagyon könnyű. Egyszerűen arról van szó, hogy hiszünk, mivel megismertünk valakit, aki nagyobb nálunk, aki felettünk áll, aki egészen más, mint mi, és aki mégis megért, elfogad, szeret és tanácsol minket. És ez a Valaki nem más, mint a Szentháromság, egy örök Isten, aki a Bibliában kijelenti magát nekünk. Ilyen egyszerű a válasz, de most nézzük meg azt is, hogy mire alapozzuk ezt az állításunkat.
Azért hiszek, mert megismertem.
A megismerés legelemibb formája az élmény. Nem kell hozzá se természettudományos bizonyíték, se filozófiai érv. Amit megélünk, az olyan ismeretté válik bennünk, ami az énünktől elválaszthatatlan. Ezt nem lehet megtanítani, sem megtanulni, ezt csak átélni lehet. Ez a megismerés legmeggyőzőbb útja. Amit magam láttam, hallottam, tapasztaltam, azt se cáfolni, se elvitatni nem lehet. Pál apostolt soha nem lehetett megingatni abban, hogy megjelent neki a Damaszkuszba vezető úton a feltámadott Jézus. Az élmény a megismerés ösztönös útja, a tanulás és az adatgyűjtés a megismerés tudományos útja. A hit azonban a megismerésnek ezeket az ablakait még szélesebbre tárja. A hit nemcsak a dolgokat és tényeket ismeri fel, nemcsak a bennük és mögöttük megbúvó lehetőségeket ragadja meg, hanem a tények és tapasztalatok végső okát és okozóját is meglátja. Az élményben tapasztaljuk, az ismeretben számba vesszük a tényeket, az intuícióban megpillantjuk a lehetőségeket, a hitben viszont megragadjuk a végső valóságokat.
A Heidelbergi Káté 21. kérdésében nagyon szépen megfogalmazza számunkra azt, hogy mi az igaz hit:
„Nemcsak az a bizonyos megismerés, melynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő Igéjében nekünk kijelentett, hanem egyszersmind az a szívbeli bizalom is, melyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot (megigazulást) és életet ajándékoz kegyelemből, egyedül Krisztus érdeméért.”
A hit nem csak egy eszme vagy ideológia, mint az ateizmus. Ha azt mondjuk, hiszünk, de Isten gondviselő szeretetéből, kegyelméből, jóságából semmit meg nem tapasztaltunk, akkor ez csak elméleti hit, de nem egy élő személlyel való közösség. Isten megismerése sohasem egy pusztán intellektuális, vagy emocionális tevékenység. A Biblia szerint megismerni valakit, annyit tesz, mint azonosulni, eggyé válni vele.  A hit a megismerés végső útja, legteljesebb szintje, és, ha mi közeledni akarunk Istenhez, ez nem is lehetséges másként, csak hit által.
2.                 Mit jelent az „egy Istenben” kifejezés?
Eddig inkább arról beszéltünk, amivel hiszünk. A hit képességéről, ajándékáról, lehetőségéről. Vagyis az eddigiekben arról volt szó, hogy mit jelent az, hogy Isten a hitünk alanya, mert nélküle még hinni sem volnánk képesek. Most pedig Istenről, mint a hitünk tárgyáról fogunk beszélni. Lássuk tehát azt, hogy mit hiszünk, hogy kiben hiszünk.
Magyarul azt mondjuk: „Hiszek egy Istenben”, de az eredetiben ez így hangzik: „Credo in Deum”, azaz nincs benne az egy számnév. A hangsúly a hitvallásban nem azon van, hogy mi a sok-istenhívő vallásokkal szemben csak egyetlen létező Isten valóságáról tudunk, hanem azon, hogy ki ez az Isten. Mert ha őt úgy ismerjük meg, mint a mi mennyei Édesatyánkat, aki bennünket is megteremtett, rólunk is gondot visel: úgy, mint a mi Megváltó Jézusunkat, aki értünk emberré lett, szenvedett, meghalt és feltámadott, s úgy, mint az Atyának és a Fiúnak Lelkét, aki minket is vezet, akkor nem is lehet kétségünk afelől, hogy nincs rajta kívül Isten.  Aki azonban nem találkozott Istennel úgy, ahogyan azt nekünk a szentírás mondja Jézus Krisztusban, az a legjobb szándéka ellenére sem képes hinni, legfeljebb bálványokat imádni. A János evangéliuma ezzel a mondattal kezdődik: „Isten soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van az jelentette ki Őt.” (Jn 1:18). Az ember sokszor kitalálhat magának Isteneket, olyanokat, amelyeket az ember vetít ki magából, amelyekkel lehet kábítani a népet, amelytől lehet rettegni. De mi nem egy ilyen istenben hiszünk, hanem abban, akiből nincs, és nem is lehet még egy, aki egészen egyedülálló, aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek szerető hármasságában létezik öröktől fogva, és aki mégsem akart megmaradni önmagában, hanem világot teremtett és annak élére állított minket, hogy velünk közösségbe lehessen. Amikor pedig ezt a közösséget tönkre tette a bűn, akkor mindent megtett, még Fiát is feláldozta azért, hogy általa ez a kapcsolat újra helyreálljon. De ez csak azok életében lesz valóság, akik hisznek. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16). Mindenkiért odaadta Isten Jézust a kereszten, de csak azoknak van örök élete, akik hisznek benne. Senki sem mehet az Atyához, csak Jézus által. Hinni az egy Istenben ezért nem lehet Jézus Krisztus elfogadása nélkül.
Végül még egy részletre érdemes odafigyelni az Apostoli Hitvallás szövegével kapcsolatban. Nem azt mondjuk, hogy hiszem az Istent, hanem ezt: hiszek egy Istenben. A Hitvallás harmadik részében sok tárgyesetet használunk: hiszem az anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását, hiszem az örök életet. Ezek tárgyi megállapítások.  A Hitvallás első szava azonban egy személyes vallomás. Nem mindegy, hogy a vőlegény azt mondja mennyasszonyának, hogy én szeretem a női nemet, vagy azt, hogy szeretem ezt a nőt.
A „hiszek” azt fejezi ki, hogy összetartozunk. Ezt csak az mondhatja őszintén és komolyan, aki folytatni is tudja a mondatot, hogy „mindenható Atyában”, akinek Jézus által én is gyermekévé lettem.
De jó lenne, ha így tudnánk hinni! Van, aki azt mondja, én nem tudok így hinni. Hinni nem tudni kell, hanem hinni szabad. Higgy! Itt nem olyan cselekvésre szólíttatunk fel, és nem olyasmivel terheltetünk meg, ami túlhaladja az erőnket. Senki sem mondhatja azt, hogy ő nem tud hinni, mert hinni nem kell, nem tudni kell, hanem szabad. Amikor Isten azt mondja: higgy Jézus Krisztusban, akkor ezzel mintegy engedélyt ad arra, hogy elfogadjuk magunk számára mindazt, amit Ő érettünk Jézus Krisztusban tett. „Hiszek”: ez a legnagyobb „szabad”-ság. A gyengéknek, a kételkedőknek, a hitetleneknek is szabad hinni! Sőt éppen ezek értik meg leghamarabb, hogy szabad. Neked is szabad! Hiszen érted is jött Jézus! Neked is szabad ezt mondani: „Hiszek egy Istenben”.
Adja meg nekünk az Úr, hogy Őt, mint egyedüli Urunkat és Istenünket hit által egyre jobban megismerjük, hogy ez a hit a Vele való közösségünkben, imádságban, igeolvasásban erősödjön, hogy a Neki való engedelmességben, szolgálatban gyümölcsözzön, és hogy ez a hit egyszer színről-színre látássá változzék, hogy miénk legyen mindaz „amit szem nem látott, fül nem halott, és embernek szíve meg sem sejtett.” (1Kor 2:9). Ámen.

Ez a jegyzet Lovas András ás Dr. Szabó István lelkipásztorok igehirdetéseinek felhasználásával készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése