A Tízparancsolat magyarázata (5.)
A 8. - 9. - 10. parancsolat (Vagyon és hírnév)
A nyolcadik parancsolat
„Ne lopj!” (2Móz 20:15).
· Lopás: magamhoz venni más tulajdonát a teljes ellenérték átadása nélkül.
· Vagyonunkat használatra kapjuk Isten kezéből.
· A bűnre bűnnel válaszolni? Jézus tanítása: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsó ruhádat, engedd át neki a felsőt is. Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el." (Mt 5:38-42).
· Istentől is lehet lopni?
· Fösvénység, szűkmarkúság
A kilencedik parancsolat
„Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!” (2Móz 20:16).
· Bírósági kifejezés
· A mindennapi társalgásban is tehetünk hamis vallomást felebarátunkról. „Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.” (Jak 3:2).
· A hazugságok forrása a sátán. „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8:44).
· „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” Ef (4:29).
A tízedik parancsolat
„Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!” (2Móz 20:17).
· Az Úr nemcsak a bűnös tettet tiltja, hanem az arra való vágyat is.
· A határtalan vagyonszerzés és fogyasztás hátterében a kívánság (megkívánás) áll.
- Mértékletesség, megelégedettség
Jegyzetek, idézetek és szöveggyűjtemény:
· Ne lopj! – Dolgozz! Ajándékozz!
„Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.” (Ef 4:28)
Isten e parancsolatban védi a tulajdont, és tiltja mások megkárosítását. Sokan csak a magántulajdonra vonatkoztatják e tilalmat, de tudnunk kell, hogy éppúgy vonatkozik a közösre is. A Bibliában a legrettenetesebb büntetést éppen azok kapták, akik a köz ellen vétkeztek: az Ószövetségben Ákán (Józs 7:10-26), az Újszövetségben Anániás és Szafira (ApCsel 5:1-11).
A tisztességtelen haszon is lopás. Akár kisszerű a nyerészkedés formája, mint pl. amikor az eladásra szánt tejet vagy bort felvizelik, stb. akár nagystílű a szélhámosság, mint pl. amikor valaki sikkasztásra vállalkozik, vagy jóhiszemű emberek pénzét csalja ki valamilyen ürüggyel.
A tisztességtelen haszon ellen lép fel a Bibliai, amikor elrendeli: „Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben, sem a hosszmértékek, súlymértékek és űrmértékek használatában. Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen.” (3Móz 19,35-36)
Szép példa a jó igehallgatásra: Londonban megkérdeztek annak idején egy kereskedőt, hogy miről prédikált vasárnap Spurgeon, a híres igehirdető? A kalmár azt felelte: „Már nem is tudom, de az biztos, hogy utána a hamis fontjaimat a Temze folyóba dobtam!”
A talált tárgyak és pénzek sem illetnek meg bennünket: valaki siratja, valakinek nagyon hiányzik az, amit elvesztett.
A munkátlan életmód is lopásnak számít: ahogyan a magyar nyelv mondja is: „naplopás”. Pál apostol inti a hajdani kikötőváros, Efézus népét, akik megszokták, hogy a kikötőben való bámészkodással, szerencsejátékkal, tétlenséggel töltötték idejüket, és így lopásra kényszerültek létfenntartásukhoz, hogy inkább dolgozzanak, saját kezükkel keressék kenyerüket (Ef 4,28).
A munkátlan életmódon túl lopásnak számít a hanyagul végzett munka, az anyagtékozlás, a selejtgyártás és az el nem végzett munkáért fölvett pénz is.
Diakóniai lelkület. Lopásból élni és úgy gyarapodni? E szánalmas életmódnak éppen az ellenkezője az, amit isten kíván: „adni a szűkölködőnek”, jótéteménnyé válni, áldásul lenni, ajándékozni.
Képes erre az ember? A Krisztus követésében – igen. Emlékezzünk Zákeusra: a régi természete szerint harácsoló, önző, erőszakos vámtisztviselő volt. De, amikor Krisztus belépett az életébe, 180 fokos fordulatot vett: „Uram, íme vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és valakitől valamit kizsaroltam, visszaadom neki a négyszeresét!” Méltán mondta neki Jézus: „Ma lett üdvössége ennek a háznak!” (Lk 19:1-10).
A tulajdon tisztelete. Ez is egy olyan keresztyén értékünk, aminek a mai világban nap, mint nap tapasztaljuk a hiányát. Mindennapi életünk szinte már természetes részévé lett a lopás, a mások tulajdonának a megkárosítása. A tv és rádió napi híreinek jó részét mindig a lopások és rablásokról szóló híradások töltik ki. Csak nagy ritkán hallunk olyat, mint a napokban, hogy valaki egy nagyon sok pénzt tartalmazó pénztárcát megtalálva azt gazdájának visszajuttatta. Ma már sokan meglepődnek ezen, egy ilyen hírre felkapják a fejüket, mert sajnos ma már nem természetes a tulajdon tisztelete, nem természetes és magától értetődő, hogy a talált pénztárcát megpróbálom a tulajdonosának visszajuttatni.
A lopás fogalmának meghatározásához a keresztyén etikában többnyire Luther Márton szavait szokták idézni: „Lopás minden olyan haszon, amit másvalakinek a kárán szerez meg az ember. Lopás minden olyan előny, amihez másvalakinek a hátrányára jutunk hozzá.” Isten sehol sem mondja azt, hogy ne igyekezzünk többre, ne akarjunk előre jutni és gyarapodni az anyagiakban, ismeretben, barátokban. Csak bizonyos bibliai szempontokat szem előtt kell tartanunk.
1. Az egyik szempont, hogy jussunk előre, törekedjünk többre szellemiekben, anyagiakban, emberségben, és minden másban, de ne egymás kárára. Legyen neked több mint, amennyi van, de ne úgy, hogy elveszed a másiktól, hanem, hogy megtermeled. A haladás végső soron nem az újrafelosztásra, hanem a produktivitásra épül. Ezért mondja Pál. „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Thessz 3:10). Aki nem akar hozzájárulni a világ gazdagabbá válásához, annak nincs benne létjogosultsága.
2. Egy másik szempont, hogy Isten gyermekeiként tudnunk kell, mi az, ami elég, és adott esetben a kevés is elég kell, hogy legyen. Nem az a törekvés a végső célja az életünknek, hogy minél többet szerezzünk.
Lopáson tehát általában azt értjük, amikor úgy jutunk valamihez, hogy ezáltal másvalaki károsodik. Isten Igéje óv minket ettől, a mások tulajdonának tiszteletére tanít, és azt tanácsolja, hogy tanuljuk meg tőle, mi az elég.
A tulajdon tiszteletével kapcsolatban Hitvallásunk a Heidelbergi Káté 110. és 111. kérdésében világosan tanít:
· „Nem csak azt a lopást és rablást tiltja meg, amelyet a világi felsőbbség is büntet, hanem lopásnak nevezi mindazt a gonosz cselekedetet és szándékot is, amely által felebarátunk tulajdonát akár erőszakkal, akár a jogosság látszata alatt magunkhoz akarjuk ragadni, mint például hamis súly, mérték, árucikk, pénz által, vagy uzsorával, vagy bármi más módon, amit Isten megtiltott. Ehhez számítandó még mindenféle fösvénység és Isten ajándékainak mindenféle haszontalan tékozlása is.”
· „Azt, hogy felebarátom hasznát tőlem telhetőleg előmozdítsam, vele úgy cselekedjem, amint akarnám, hogy mások velem cselekedjenek, és hűségesen dolgozzam, hogy a szűkölködőnek szükségében segíteni tudjak.”
A „Ne lopj” parancsolat tehát nemcsak tiltás, hanem bíztatás is egyben. A Biblia a tulajdon tisztelete által arra is tanít minket, hogy a javakat, amikkel rendelkezünk, fogadjuk úgy, mint Isten ajándékát. Hiszen mindent, magát az életet is Istentől kaptuk. A lopásvágy mélyén egyfajta életéhség van. Egyedül a Jézus Krisztussal való közösség szüntetheti meg ezt az éhséget, és többé már nem lopni, hanem adni akarunk. Felismerjük, hogy amink van, az mind Istentől való, egyrészt saját használatra, másrészt, hogy továbbítsuk.
Az már nagy előrelépés, ha az ember rájön, hogy mindene Istené. Ilyenkor szíve megtelik az Ő dicsőítésével. Pál apostol korholja a korinthusiakat, hogy maguknak tulajdonítják az Úrtól kapottakat: „Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4:7). Aki nem tudja, hogy mindenét Istentől kapta, az dicsekszik. Aki tudja, hogy mindenét Istentől kapta – dicsőíti Istent. A 24. Zsoltár szavaival élve: „Az Úré a föld, és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.”
Mindez pedig azt jelenti a hívő ember számára, hogyha minden az Úré, akkor mi, ha egymást lopjuk is meg, valójában Őellene vétünk. Ha a világon egyetlen Gazda van, és mindnyájan az Ő megbízottai, sáfárai vagyunk, akkor a „Ne lopj!” végső soron mindig azt jelenti: ne lopd meg Istent! Tőle veszel el mindent, amit a másiktól próbálsz megszerezni.
Hogy ez egészen konkrét legyen, és egy kicsit közelebb jöjjön hozzánk, tekintsük át életünk három területét ebben a vonatkozásban:
· Egyrészt gondolnunk kell arra, hogy a Biblia egyértelműen azt tanítja, hogy mi magunk kétszeresen is Istenéi vagyunk: a teremtés és a megváltás jogán egyaránt. Ő alkotott minket, és mint minden teremtménye fölött, az ember fölött is rendelkezik. A bűn azt jelenti, hogy ez alól próbált kibújni az ember, Isten dicsősége helyett a maga dicsőségét munkálva, s végső soron maga akar Isten helyére lépni. Örök kísértése az embernek, hogy ki akarja lopni magát Isten hatalma alól.
· Másrészt gondolnunk kell a szeretteinkre. Mert nemcsak mi magunk vagyunk mindenestől Istené, hanem azok is, akik hozzánk legközelebb állnak. Benne van a Bibliában, például, hogy a hitvesünk nem a miénk. Nem a tulajdonom, hanem Istentől kaptam ajándékba. Nem sajátíthatom ki, nem lehetek a zsarnoka, ura és parancsolója. Mert neki is ugyanaz az ura és parancsolója, mint nekem. Nem az enyém a gyermekem sem. Isten fenntartja a tulajdonjogot magának a gyermekeink felett is. A gyermek Istené, és nem büszkélkedni kell vele, hanem Istennek kell hálát adni érte.
· Végül pedig sokkal komolyabban kell venni azt is, hogy minden javunk Istené. Anyagi javaink, egészségünk, tehetségünk, lehetőségeink, sikereink, fiatalságunk, de épp úgy öregségünk is ajándékká válhat, ha felismertük, hogy minden az Úré. Az Úr mindenkinek többet adott, mint amire feltétlenül szüksége van. Egy részét azért adta nekünk az Úr, hogy magunknak használjuk fel, a többit, pedig azért, hogy tovább adjuk. Azáltal, hogy Isten ránk bíz valamit abból, ami az Övé, bevon minket a maga világfenntartó és gondviselő munkájába.
Isten segítsen el minket annak boldog felismerésére, hogy ha minden az Úré, s ha egyszer mi magunkat is mindenestül az Úrnak adtuk oda, akkor többé nem szorulunk rá, hogy elvegyük a másét, hanem mi adhatunk a magunkéból másoknak
Kálvin:
· Csak az oly lopásokat tiltja meg e parancs, melyeket emberi törvény is büntet, vagy egyebekre is vonatkozik?
Lopás nevezete alatt foglalja össze mindazon csalást és rászedést, mely által idegen javak birtokába jutunk. Tehát e parancsban Isten megtiltja, hogy felebarátjaink javait erőszakkal vegyük birtokunkba, vagy csellel és ravaszsággal terjesszük ki rájuk hatalmunkat, megtiltja azt is, hogy akármi görbe úton kíséreljük meg elfoglalásukat.
· Elég-e kezeinket visszatartanunk a gonosztettől, vagy itt is ítélet alá esik a szándék?
Mindig erre kell visszatérnünk. Mivel a törvényhozó lelki lény, tehát nemcsak a külső lopást akarja meggátolni, hanem egyúttal minden tervet és törekvést is, ami másnak valami kárt okozhat, sőt még a szándékot is, hogy így testvérünk kárával ne kívánjunk gazdagodni.
(Kálvin: A Genfi Egyház Kátéja)
Luther:
Ne lopj! Mit jelent ez?
- Felelet: Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy felebarátunk pénzét és javait el ne vegyük, se hamis árral vagy ravaszkodással meg ne szerezzük, hanem segítsünk neki javait megőrizni és keresetét javítani. (Luther: Kis Káté)
Mindennemű haszonszerzés mások kárára
Személyed és hitvestársad után következnek a mulandó javak. Isten ezeket is meg akarja oltalmazni, és ezért megparancsolja, hogy senki a felebarátjáét el ne tulajdonítsa, meg se károsítsa. A lopás ugyanis más valaki javainak jogtalan megszerzése. Ebbe pedig beleértendő röviden mindennemű haszonszerzés felebarátunk kárára, bármiféle viszonylatban. Nagyon általános, elterjedt bűn ez, de alig figyelnek rá, és alig törődnek vele, s ezért olyan mértéktelenül történik, hogy ha mindenkit felakasztanának, aki tolvaj, de nem vállalja ezt a nevet, akkor hamar pusztává lenne a világ, és kevés volna a hóhér és az akasztófa. Mert - ahogyan most mondtam - nemcsak azt nevezzük lopásnak, ha valaki szekrényt vagy zsebet fosztogat, hanem elterjedt ez a bűn a piacon, minden boltban, mészárszékben, borozóban és sörözőben, műhelyben, és röviden mindenütt, ahol dolgozunk, pénzt kapunk és adunk áruért vagy munkáért.
Hűtlenség és hanyag munka
…Hasonlót mondok a mesteremberekről, munkásokról, napszámosokról is, akik önkényeskednek, azt sem tudják, hogyan szedjék rá az embereket, de azért hanyagul és gondatlanul dolgoznak. Sokkal rosszabbak ezek a besurranó tolvajoknál, mert azok ellen zárral és retesszel lehet védekezni, vagy ha elcsípik, úgy megtáncoltatják őket, hogy elmegy a kedvük tőle. Ezek ellen azonban senki sem tud védekezni, görbén sem nézhetünk rájuk, lopással sem vádolhatjuk őket, úgyhogy tízszerte szívesebben veszítenénk el azt a zsebünkből. Hiszen ezek szomszédjaim, jó barátaim, saját házam népe, akiktől jót várok: ezek csalnak meg leghamarább.
Cégéres tolvajok a kereskedelemben
Továbbá: így folyik ez teljes erővel és igyekezettel a piacon és az általános kereskedelemben is, ahol egyik a másikat nyíltan csalja hamis áruval, mértékkel, súllyal, pénzzel, rászedi ravaszkodással és szokatlan csellel vagy gyors ötlettel, és megterheli, nyúzza és gyötri kénye kedve szerint.
…Egyszóval: ez a legelterjedtebb mesterség és a legnagyobb szövetkezet a földön. Nézzük meg most a világot, és benne valamennyi rendű és rangú embert: olyan az, mint egy hatalmas és terjedelmes tanya, tele cégéres tolvajokkal. Azért nevezik őket "székes rablóknak", országrablóknak és útonállóknak, nem pedig kasszafúróknak és besurranó tolvajoknak, akik a készpénzt dézsmálják, mert ők székiben ülnek, nagy és nemes úrnak, tisztességes, becsületes polgároknak hívják őket, és a jogosság látszatával rabolnak és lopnak.
Köztiszteletben álló országrablók
Bizony hallgatnunk kellene a jelentéktelen kis tolvajokról, ha meg akarnánk támadni a nagy hatalmas főtolvajokat (akikkel urak és fejedelmek társalkodnak), akik nem egy vagy két várost, hanem egész Németországot naponta kirabolják. Meg hol maradna a tolvajok feje és legfőbb védnöke: a Szentszék Rómában egész uszályával, amely összelopkodta a világ minden kincsét, sőt bitorolja is mind a mai napig? Röviden: az a valóság, hogy aki nyíltan lophat és rabolhat, az bizton, szabadon és büntetlenül jár kel, sőt azt is elvárja, hogy tiszteljék. Ellenben a kis besurranó tolvajok, akik egyszer megtévedtek, viselik a szégyent és a büntetést, sőt növelik amazok becsületét és tiszteletét. De tudják meg, hogy Isten előtt ők a legnagyobb tolvajok, meg is bünteti majd őket, ahogyan érdemlik és megszolgálták. (Luther: Nagy Káté)
A kilencedik parancsolat
„Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!” (2Móz 20:16)
· Igazmondás, jellem, bizonyságtétel
„Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil 4:8).
Röviden így is mondhatnánk e parancsolatot: „Ne hazudj!”, vagy pozitív formában: „Mondj igazat!”. Sokan nem is tartják bűnnek azt, amit a nyelvükkel elkövetnek. Pedig tudjuk, hogy egyetlen szóval szíven lehet szúrni valakit, letaglózhatjuk, önbizalmát, életkedvét elvehetjük. Jakab apostol szerint a nyelv „egész testünket beszennyezi” (Jak 3:6).
Még sajnálatosabb, amikor valaki a bíróság előtt tanúsodik hamisan, akár pénzért, akár félelemből. De tudjuk-e, hogy a mindennapi társalgásban is fenyeget a „hamis tanúskodás” veszélye. Ilyen esetek: a rágalmazás, mások jó hírének megrablása, a pletyka, de még a hízelgés is, hiszen a hízelgő hazudja a szépet. „Nem marad büntetlen a hamis tanú, és nem menekül meg, aki hazugságot beszél. Sokan hízelegnek az előkelő embernek, és az ajándékozónak mindenki barátja.” (Péld. 19:5-6).
· „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van." (Mt 5:37).
· „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát." (Mt 7:1-5)
Szókratész görög filozófus szép példát adott a tisztaszívűségre és az igazmondásra: „Futva ment egyszer egy barátja és izgatottan kérdezett: Halld csak Szókratész! Ezt el kell neked mesélnem, hogy közös ismerősünk hogyan… Szókratész félbeszakította: Megállj! Amit mondani akarsz, átengedted a három rostán? Miféle három rostán? – kérdezte az csodálkozva. Az első rosta az igazság. Amit el akarsz mesélni, igaz? Nem, nem tudom biztosan, én is úgy hallottam mástól. A második rosta a jóság. Amit mesélni akarsz, valami jó? Nem, nem az. Éppen ellenkezőleg – mondta kedvetlenül a másik. Hm – mondta a bölcs. Akkor hadd alkalmazzunk a harmadik rostát. Szükséges-e tudnom azt, ami téged úgy izgat? Szükségesnek éppen nem szükséges. Tehát – nevetett a bölcs –, ha az, amit el akarsz mesélni, sem nem igaz, sem nem jó, sem nem szükséges, akkor ne terhelj vele!”
Van gyógyító szó is: „Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.” (Péld 12:18).
A 9. parancsolatban az igazmondással kapcsolatban Isten az ő ószövetségi népét óvja attól, hogy valaki hamis tanú legyen felebarátja ellen. Itt tehát az Isten népéhez tartozó személynek tisztességét és jó hírnevét akarja oltalmazni a parancsolat. A tisztesség azonban nem csak a bíróság előtt foroghat kockán, de épp annyira lehet neki ártani azon kívül is. Nézzünk meg néhányat ezek közül:
1. Az igazmondás témájához tartozik a pletyka kérdése is.
Figyeljük meg, hogy a pletyka, a rágalmazás mennyi bánatot okoz az embereknek. Sok bánatuk van az embereknek, és sok bánatforrás van, pl. betegség, szegénység, munkanélküliség, gond stb. De egy nagy bánatforrás az emberek rosszakarata is, amikor jólesik nekik, hogy másokról rosszat mondjanak, pletykáljanak, hozzátoldjanak a szavakhoz.
A pletykával lehet bomlasztani a felebarát jó hírét. Ez még nem szükségképpen hazudozás, mert a pletykában lehet sok igaz dolgot mondani. De ez mégis könnyelmű fecsegés valakinek a háta mögött. Lehet, nem hazudik valaki, mégis igaztalan. Igaz dolgokat mond, de rosszindulatú tálalásban. A felebarát kisiklásai, hibái és hiányosságai felnagyítódnak. Mindenki tudja, hogy ilyen dolgokban figyelmes hallgatóságra számíthat. Hiszen általános jelenség, hogy szívesebben hallgatják, ha rosszat mondanak felebarátunkról, mintha jót. Abból pedig, amit mondanak, valami mindig megragad. A becsületet hamar el lehet venni, de nem lehet hamar helyreállítani.
2. Az igazmondáshoz tartozik a könnyelemű ítéletalkotás is.
A János evangéliumában olvassuk a történetet, amikor Jézus tanítványai egy alkalommal menet közben egy vakon született koldust látnak, megkérdezik Jézustól, ki vétkezett, maga a vakon született, vagy a szülei. (Jn 9, 2). Föltesznek egy kérdést, de a kérdésükkel már feleletet is adnak. Ahol betegség van, ott személyes bűnnek is lennie kell.
A mai világunkban nagyon hamar és nagyon sokszor születik elhamarkodott ítélet. Aki figyeli a sajtót, a rádiót és a televíziót, tudja, hogy egy pillanat alatt meghozzák a legellentmondóbb ítéleteket a legbonyolultabb problémákról.
Ezt mondja a hitvallásunk: „senkinek a meghallgatása nélkül való és könnyelmű elítélésében részt ne vegyek”. Meggondolatlanul ítélkezni bűn. Jézus figyelmeztet minket erre: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? (Mt 7:1-5).
3. Az igazmondás ellentéte a hazugság, melynek mélypontját a rágalmazásban lehet elérni.
Aki rágalmaz, nyilvánosan és szándékosan hazudik. Ez már nem a hátmögötti rosszindulatú beszéd, és nem is csupán könnyelmű ítélkezés. Ez már szándékos kísérlet arra, hogy felebarátunkat megfosszuk becsületétől. A rágalmazás gyakran együtt jár valaki szavainak a kiforgatásával. Egy kis fordítás azon, amit valaki mondott, az ellenkezőjét tudja eredményezni annak, amit valójában értett rajta.
A hazugság és igaztalanság fentebb említett formáinak ellentétét a hitvallásunk foglalja össze: „Felebarátom becsületét és jó hírnevét tehetségem szerint oltalmazzam és előmozdítsam.”
A nyelv fékezhetetlenül gonosz, halálos méreggel teli. De használhatjuk arra is, hogy a felülrőlvaló bölcsességet átültessük a gyakorlatba. „Ez a bölcsesség békeszerető, méltányos, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.” (Jak 3:17-18.).
Ma az igazmondás, az „igaz szó” nagy hiánycikk, ezért nagyon fontos, hogy az igazmondást, mint keresztény értéket komolyan vegyük.
Valaki nemrég így fogalmazott: A szavak inflációja ma nagyon magas, és sok „hamis szót” hoznak forgalomba. Ezért mindenféle ellenőrzésre van szükség arra nézve, amit állítunk. A mai világban mindenről nyugtánknak és bizonylatunknak kell lenni. Jegykezelők, vámtisztviselők, a gyorshajtás ellenőrei, adófelügyelők igazolják, hogy ellenőrzési hálózatra van szükség, mivel nagyon könnyedén bánunk az igazsággal. A hazugság bűne láthatóan és tapasztalhatóan nagyon mélyen beleívódott az emberi természetünkbe és egész világunkba. Jakab azt mondja „ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni egész testét.” (Jak 3:2). De a bűnesett következtében megromlott emberi természetünknek a tökéletlensége talán éppen a beszédben mutatkozik meg igazán. Jézus az ördögről mondja, hogy „nem áll meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8:44). A hazugság nagyon mélyen benne van a mi emberi természetünkben, mivel a hazugság atyja szennyezett be vele minket. Sőt azt is mondja az ige, hogy a bűneset által nemcsak beszennyeződött az ember a hazugsággal, hanem uralma alá is került. „Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel” – olvassuk a római levélben.
Ebből az állapotból pedig gyökeres megtérés nélkül nem sikerülhet kigyógyulni. Megtérésünk alkalmával le kell vetkőznünk magunkról az ó-embert a hazugsággal együtt. „Vessétek le a régi élet szerint való ó-embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, és újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.” (Ef 4:22-25).
Heidelbergi Káté:
112. KÉRDÉS: Mit kíván a kilencedik parancsolat?
Azt, hogy senki ellen hamis tanúbizonyságot ne tegyek; beszédét félre ne magyarázzam, senkit ne rágalmazzak, ne gyalázzak, és meghallgatása nélkül könnyelműen ne kárhoztassak; hanem kerüljek mindenféle hazugságot és csalárdságot, mint a Sátánnak saját műveit, hacsak Isten rettenetes haragját magamra vonni nem akarom; törvénykezésben és egyéb dolgaimban az igazságot kedveljem, őszintén kimondjam és megvalljam; és felebarátom tisztességét és jó hírnevét tőlem telhetőleg megoltalmazzam és előmozdítsam.
Kálvin:
· Csak azt tiltja-e, hogy hamisan esküdjünk a bíróság előtt, vagy általában, hogy hazudjunk felebarátjaink ellen?
Egy példában van összefoglalva az az egész tan, hogy felebarátjainkat hamisan ne rágalmazzuk, jó hírnevét ócsárlásunkkal és hazugságunkkal ne sértsük, s javaiban semmi kárvallást ne okozzunk neki.
· Mért emeli azonban ki, hogy nyilvánosan ne tegyünk hamis tanúbizonyságot?
Hogy annál nagyobb borzadályt keltsen bennünk e bűnnel szemben. Mert azt jelzi ezzel, hogy aki a rágalmazáshoz s az ócsárláshoz hozzászokott, könnyen hajlandóvá válik a hamis esküre, ha alkalom nyílik arra, hogy felebarátját rossz hírbe hozza.
· Csak a rágalmazástól óv-é bennünket, vagy a hamis gyanúsítástól s az igaztalan és fonák ítélkezéstől is?
A fent említett oknál fogva mindkét eljárás fölött ítéletet mond, mert amit elkövetni bűn az emberek előtt, akarni is bűn az Isten előtt.
· Mondd el hát, hogy egészében mit fejez ki e parancsolat?
Arra tanít, hogy felebarátjaink megítélésében s rágalmazásában ne járjunk el könnyelműen, sőt azt kívánja, hogy bennünk méltányosság s emberiesség legyen velük szemben, s amennyire az igazság megengedi, becsüljük meg embertársainkat, s becsületüknek épségét őrizzük meg.
(Kálvin: A Genfi Egyház Kátéja)
Luther:
Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Mit jelent ez?
- Felelet: Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy felebarátunkat hazugságba ne keverjük, el ne áruljuk, háta mögött meg ne szóljuk, se rossz hírét ne költsük, hanem inkább mentsük, jót mondjunk róla, és mindent javára magyarázzunk.
(Luther: Kis Káté)
Nagy érték a becsület
Saját testünkön, hitvestársunkon és földi javainkon kívül van még egy kincsünk: becsületünk és jó hírünk. Ezt sem nélkülözhetjük. Mert fontos az, hogy az emberek között ne éljünk nyilvános gyalázatban, mindenkitől megvetetten. Isten ezért azt akarja, hogy felebarátunk hírnevét, becsületét és tisztességét ugyanúgy ne vegyük el, és ne csorbítsuk, mint pénzét vagy javait, hogy becsülete legyen mindenkinek felesége, gyermeke, háznépe és szomszédja előtt.
(Luther: Nagy Káté)
„Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!” (2Móz 20:17)
Hát már a kívánság is bűn? – kérdezheti valaki. Igen, mert sok esetben a legsúlyosabb bűnök gyökere. Gondoljunk az ősszülőkre: megkívánják a tiltott fa gyümölcsét, s ezzel Istentől elszakadnak. Káinra, akit csüggedté tett az Ábel kedvesen fogadott áldozata, és gyilkossá lesz. József testvérei irigylik a tarka ruhát, s az „apa kedvence” kivételes helyzetét, és egy kiszáradt kútba dobják bele öccsüket. Absolon irigyli apjától a trónt, és lázadóvá válik. A főpapok Jézust irigységből juttatják a keresztre. Pál apostol eredményeit is némely Krisztus követő irigységgel szemléli (Fil 1:15). Mindez mutatja, hogy a sátán a legkönnyebben a 10. parancsolat frontján támad győztesen.
Jézus rámutat arra, hogy a szívből (azaz a bennük élő vágyból) erednek a bűnök sora: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.” (Mt 15:19).
Milyen jó tudnunk, hogy Jézus Krisztus meghalt a gonosz kívánságaink miatt is, hogy így mi megtagadhassuk őket. „Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.” – tanítja Pál apostol (Gal 5:24-26).
Vannak jó kívánságok is, amikben gyönyörködik Isten. Ilyen a bibliai kegyeseknek a bűnbocsánatért való esdeklése, a meddőség miatt szomorkodó szent asszonyoknak gyermekáldás utáni vágya, a gyülekezeti közösség utáni vágy, a hitben való járás vágya, s minden olyan kívánság, amely Isten akarat szerint való. Az Úr imádságában is előttünk van pár fontos, Isten szíve szerint való kívánság.
Heidelbergi Káté:
113. KÉRDÉS: Mit akar a tízedik parancsolat?
Azt, hogy soha még a legcsekélyebb kívánság vagy gondolat se támadjon fel szívünkben Istennek csak egy parancsolata ellen is, hanem mindenkor teljes szívünkből gyűlöljünk minden bűnt, és gyönyörködjünk minden igazságban.
Kálvin:
· Ha az egész törvény lelki, mint már annyiszor mondottad és ha a fentebb említett parancsolatokat nem a külső cselekmények rendszabályozására, hanem a lélek érzéseivel szemben hozta Isten, mit mondhatsz még itt?
A többi parancsolatokkal az akaratot és az érzést akarta kormányozni, vezetni Isten, itt pedig még a gondolatokra is törvényt szab, melyek esetleg vágyakat hoznak létre, de az elhatározás megérlelésére mégis elégtelenek.
(Kálvin: A Genfi Egyház Kátéja)
Luther:
Ne kívánd felebarátod házát! Mit jelent ez?
- Felelet: Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy felebarátunk házára vagy örökségére álnokul ne törekedjünk, sem a jogosság látszatával azokat meg ne szerezzük stb., hanem segítsük és támogassuk, hogy azokat megtarthassa.
Ne kívánd felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálóleányát, barmát vagy bármiféle tulajdonát! Mit jelent ez?
- Felelet: Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy felebarátunk feleségét, háznépét vagy barmát tőle el ne idegenítsük, erőszakkal el ne vonjuk, vagy hűtlenségre ne csábítsuk, hanem arra intsük őket, hogy megmaradjanak nála és teljesítsék kötelességüket.
(Luther: Kis Káté)
A jómódú réteg bűne
Ez az utolsó parancsolat tehát nem azoknak szól, akik a világ szemében is gazemberek, hanem éppen a "legjobb" embereknek, akik elvárják a dicséretet, és azt akarják, hogy tisztességes és becsületes emberként emlegessék őket, mintha egyáltalában nem vétkeznének az előző parancsolatok ellen.
Tiszta szív - tiszta élet
Tartsuk meg tehát ennek a parancsolatnak ezt az általános értelmét: Isten először is azt parancsolja, hogy ne kívánjuk felebarátunk kárát, ilyesmihez ne nyújtsunk segítséget, okot se szolgáltassunk rá, hanem adjuk és hagyjuk meg neki azt, amije van, sőt segítsük és támogassuk abban, ami hasznára és javára lehet: úgy, ahogyan szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek. Ez főként az irigység és az utálatos kapzsiság ellen szól: Isten ki akarja irtani annak okát és gyökerét, amiből mindaz származik, amivel felebarátunkat megkárosítjuk. Ezt jelenti ki világosan ezekkel a szavakkal: "Ne kívánd" stb. Mert kiváltképpen azt akarja, hogy szívünk tiszta legyen, jóllehet amíg itt élünk, nem érjük el azt. Ez tehát ugyanolyan parancsolat marad, mint a többi mind: szüntelenül vádol, és leleplezi, hogy mennyire "igazak" vagyunk mi Isten előtt.
(Luther: Nagy Káté)
Mészáros Zoltán, református lelkész (Bonyhád, 2012. február 28.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése